minimalizmus a kommunizmusban muzeumlatogatasunk boritokep
Minimalizmus

Minimalizmus a kommunizmusban – múzeumlátogatásunk

Minimalizmus a kommunizmusban valahogy összeegyezhetetlen. Két fogalom ami együtt nem azt jelenti, mint az mi gondolnánk. Pár hete a temesvári Kommunista Fogyasztó Múzeumba jártunk. Innen jött az ötlet, hogy ilyen témában írjak, illetve a múzeumlátogatásunkról információkat osszak meg.  

Minimalizmus a kommunizmusban

Kommunizmusban a tagok szükségüknek megfelelően kaptak anyagi javakat. Avagy az emberek annyit kaptak, amennyit érdemeltek, azaz teljesítmény alapján történt a szétosztás. Az egész időszak, ennek célja és működése számomra elég zavaros, csak épp annyit tudok, amennyit innen-onnan hallottam, olvastam. Én azért örvendek, hogy nem kellett megtapasztaljam, azt a sok, mostani felfogással, fura szabályt és néha kegyetlenséget, ami abban az időben volt.  

Mesélések alapján tudom, hogy még egy kenyérért és hasonló alapszükségeletekért is sorba kellett állni, a mennyiség limitált volt, fejadagok voltak, meg hasonlók. Bezzeg a kommunizmusba kijelentést többször hallottam, vannak akik „visszasírják” azt az időszakot. Nagyon más lehetett akkor az élet, a fogyasztás, a javak megosztása szempontjából és mint minden korszakban, voltak akik nagyon is jól jöttek ki, voltak akiknek jobban tetszett ez az életmód. 

Minimalizmus a kommunizmusban egyszerűen megoldható volt.? Persze akkor teljesen mást jelentett a minimalizmus és nem feltétlenül egy jó dolog volt. Az embereknek volt pénzük, de nem volt mire költeni. Most az embereknek már nincs pénzük, de még is költekeznek. Ezért is írtam, hogy a két fogalom, azaz a minimalizmus és a kommunizmus összeegyezhetetlen és teljesen más jelentése volt régebb, mint a mostani felfogással hinnénk.  

Kommunista Fogyasztó Múzeum Temesváron

A Kommunista Fogyasztó Múzeum Temesváron egy magánszínház alagsorában van berendezve, Székely László építész nevű utca 1-es szám alatt. A múzeum mellett egy kávézó/bár is működik, itt különböző eseményeket is lehet tartani, illetve még használható a színház is. Az itt kapott szórólapról megtudtuk, hogy még ételt is szolgálnak fel, emellett megnyitottak egy kis antikváriumot könyvekkel, bakelitlemezekkel.   

Ez a múzeum egy magánkezdeményezés és nincs semmi politikai, ideológiai jellege. 2015-ben nyitották meg és célja a kommunista kor tárgyait, hangulatát kicsit visszahozni, az emlékeket felfrissíteni. 

A múzeum hétfőtől szombatig 10 – 23 óra között, vasárnap 14 – 23 óra között van nyitva. A belépés ingyenes, viszont elfogadnak pénzbeli adományt, nagyon vicces, színes malacperselyekbe. 

Itt található a múzeum Facebook oldala. Friss híreket osztanak meg, szükség esetén használd a fordítót.

Kedves elvtársak, látogassátok meg múltatokat! nézéssel, hallással és érintéssel – áll a szórólapon. 

A múzeum egy lakás formájában van berendezve és egy átlagos lakás felszereléseit, tárgyait szemlélteti. Itt megnézhető egy nappali/étkező, gyerekszoba, konyha, előszoba és egy fenti szinten egy fürdő is, ami használatban van. Ezek mellett még az udvaron, a múzeumhoz bejáratához vezető lépcsőkön is rengeteg tárgyat lehet látni.

A múzeum szekrényein, polcain és fiókjain keresztül több ezer tárgyat lehet felfedezni, amelyet az aranykorban, Romániában gyártottak.

minimalizmus a kommunizmusban muzeumlatogatasunk nappali
Nappali/étkező

Háztartási gépeket, dísztárgyakat, bakelit lemezeket, játékokat, háztartási cikkeket, kozmetikai termékeket, edényeket, szerszámokat, tanszereket, hangszereket, palackokat, üvegeket, posztereket, lakásokat, magazinokat, újságokat, könyveket, almanachokat, kilátásokat, kerékpárokat, tricikliket, robogókat, ruházatot, rövidárut, írószereket, sporteszközöket… körülbelül mindent lehet itt látni, amelyek az akkori emberek otthonaiba voltak

minimalizmus a kommunizmusban muzeumlatogatasunk gyerekszoba
Gyerekszoba

A múzeum interaktív, a tárgyakat meg lehet fogni, akár kipróbálni, lapozgatni, szagolgatni is őket, majd vissza kell tenni mindent a helyükre. 

Habár nem éltem a kommunizmus ideje alatt, mégis sok tárgyat, megoldást felismertem a múzeumlátogatásunk során. Ezért is volt nagy élmény és gondolom azok, akik valóban ismerik a korszakot, még inkább élvezhetik az itteni látogatást. Épp megjegyeztük, hogy a szüleink biztosan mindent felismernének és egy időutazást tehetnének a múltba.

minimalizmus a kommunizmusban muzeumlatogatasunk konyha
Konyha és kamra

A látogatásunk során sokszor elmosolyogtunk, emlékeket idéztünk fel, mutogattuk egymásnak, hogy nekünk is volt olyanunk, meg amolyanunk. 

Elgondokodtató

Minimalizmus a kommunizmusban talán nem is volt annyira jelen? A múzeum meglátogatása után azért elgondolkodtunk ezen. Nagyon felszereltek voltak a lakások, mindenre volt eszköz és nagy választék volt mindenből. Persze a múzeum túlzsúfoltsága nem ad tiszta képet, viszont felfedezhetőek azok a tárgyak, amelyek minden lakásban ott voltak

Minimalizmus a kommunizmusban még mindig nem egyértelműen igaz vagy hamis kijelentés. Egészen mások voltak az ideológiák, a felfogások. Az biztos, hogy most nagyon nem vagyunk minimalisták, rengeteg holmink van, amelyek a világ számos pontjáról származnak. 

Ha érdekelnek a kommunizmusban használt tárgyak, termékek, meg szeretnéd őket közelebbről nézni, akkor a temesvári Kommunista Fogyasztó Múzeum neked szól. Lehet te rá tudsz jönni arra, hogy valóban jelen volt a minimalizmus a kommunizmusban vagy ez csak nézőpont kérdése.

Még szintén kedvelheted...