Természetjárás

Alsórákos természeti kincseinél jártunk a kánikula közepén

Alsórákos határában lévő látványosságokról, az elmúlt években, sokan beszéltek. Ez a fokozott ismerettség többek között a járvány ideje alatt megnövekedett belföldi turizmus miatt alakult ki. Három természeti látványosság és egy kastély található a településen, illetve ennek határában. Mivel átutazóban voltunk, tettünk egy kis kitérőt és megnéztük ezeknek a különlegességeknek egy részét.

Alsórákos (Racoș)

Alsórákos, Brassó megyében, Brassótól és Segesvártól is körülbelül 70 kilométerre, Kőhalomtól 19 kilométerre található, az Olt bal partján, az Alsórákosi-szorosban. Feltehetően egykor besenyő település volt. A falunak már a középkorban volt temploma. Bazaltbányászat központjaként tartják számon. Legnagyobb ünnepe az úgynevezett Kicsi Pünkösd, a szabadság napja, melyet Pünkösdhétfő után egy héttel zajlik. Ekkor ünneplik a jobbágyfelszabadítást, amelynek híre a faluba megkésve érkezett, a földrajzi elszigeteltség miatt.

Megközelítés

Az E60-as útról kell letérni a 131C útra. A természeti látványosságokhoz a települést a Templom utcán kell elhagyni és kifelé haladni a határban. A legegyszerűbb, ha a navigációs alkalmazásba (például Google Térkép) célpontnak egyenesen az ott kialakított parkolót adjuk meg.  

A településig az út jó, viszont onnan a természeti látványosságokig mezei, köves út vezet. Néhány szakaszon kicsit óvatosan kell haladni, de minden típusú autóval meg lehet tenni ezt az utat. 

alsórákosra vezető út

Útunk

Sepsiszentgyörgyről Kolozsvárra tartva, úgy döntöttünk teszünk egy kis kitérőt és mi is felfedezzük Alsórákos látványosságait. Logikus döntésnek tűnt, mivel tényleg viszonylag kis plusz utat kell megtenni és megéri, mert ami ott fogad nagyon különleges, kihagyhatatlan. Egy dologgal nem számoltunk a nagy lelkesedés közepette, hogy mire odaérünk 13 óra lesz és annyira felmelegszik az idő, hogy elviselhetetlen lesz a napon sétálni.

Belépés

A kialakított parkoló előtt körülbelül egy kilométerrel fogadják a látogatókat. Itt útbaigazítanak, adnak egy térképet, amelyen hasznos információk is vannak (román nyelven) és itt kell fizetni a belépőt. Felnőtteknek 20 lej/fő a belépő, ezzel meg lehet látogatni a természeti látványosságokat, illetve a településen lévő Sükösd–Bethlen-kastély-t. Utánanéztem és 5 éves korig ingyenes a belépés, 6-14 éveseknek 10 lej, 20 fő feletti csoportoknak 25% kedvezmény van. A belépőkből származó összeget a helyi közösség fejlesztésére, illetve a természetvédelmi terület rendezésére, óvására fordítják.

alsórákos látványosságok

A település határában lévő különleges látványosságok az Alsórákosi Geológiai Komplexum természetvédelmi területének része. 

Alsórákosi bazaltoszlopok

Az első látványosság, amelyet felfedeztünk a bazaltoszlopok voltak. Igazán érdekes alakulat, még nem láttam hasonlót. Az információs tábla szerint egy egykori, legalább 10 méter magas lávafolyás vagy egy kisebb lávató maradványai láthatók. A benti forró lávát a szélső hidegebb rész lehütötte és ez a folyamat zsugorodási repedésekhez vezetett. A magas bazaltoszlopok lassú hülést jeleznek, a repedések mélyülése haránt hasadásokat hagytak a felületen.

Közelebbről is meg lehet csodálni a bazaltoszlopokat, de azért a tisztes távolságot kell tartani, mivel darabkák eshetnek le. Itt rengeteg kőrakás van, olyan amelyet legtöbbször hegymászók szoktak építeni. Úgy néz ki ez is elterjedt szokás lett.

alsórákos bazaltoszlopok

Smaragd-tó (A Fenyős Geotóp)

Folytattuk a felfedezésünk és a Smaragd tavat, vagy más néven a Fenyősi-tavat néztük meg. Az információs tábláról megtudtuk, hogy itt a 2000-es évek elején egy működő kőfejtő volt, ahol a bazaltot bányászták. A bánya annyira mélyült, hogy egy forrás került elő. Ennek a forrásvíznek, az esővíznek és az olvadó hónak köszönhetően alakult ki ez a csodás színű tó. Érdekes módon ennek a tónak a vízszintje évente több centimétert nő. Ma a tó mélysége 15-20 méter körül van. A tó különleges smaragd színét a benne lévő zöld algák és egy olyan kőzet liszt, amely visszatükrözi a napsugarakat. A tó színe változik évszaktól, napszaktól függően. Tavasszal és nyáron a legélénkebb az algavirágzás és a napsütés miatt.

Nagy meglepetés volt ez a tó. Nem számítottam arra, hogy ilyen színű tavat lehet itt látni, elnézve a környéket. Érdemes lemenni a tó mellé, rengeteg különleges halfajt lehet látni a tiszta víznek köszönhetően. Fentről és lentről is különleges látványban részesültünk. Az volt az érzésem, mintha egy gleccsertavat néznék, valahol a hegyekben. 

alsórákos smaragd-tó

Hegyes domb kialudt vulkánja

2021-ben nem volt látogatható, mert talán valami filmet forgattak itt. A nagy táblák, miszerint nem látogatható a vulkán még kint vannak, viszont erről a bejáratnál nem értesítettek, szóval azok már nem érvényesek. Mivel már nem bírtuk a hőséget, a vulkán csúcsát néztük meg az autóútról. Utánaolvasva megtudtam, hogy ez volt Románia utolsó működő vulkánja. Az erős vörös színe miatt egy teljesen más világba képzelhetjük magunkat. 

A Hegyes vagy Veres domb 612 méteren található, amelyet a pokol kapujának is emlegetnek. Most is jól látható itt a salakkúp és az ezt körbevevő mély bányaudvar. A salaknak köszönhető vörös szín számos árnyalat teszi különlegessé a helyet. Néhol, az elmondottak szerint, különböző alakú vulkáni bombákat lehet látni.   

alsórákosi kialudt vulkán
https://www.dronestagr.am/wp-content/uploads/2017/05/Panorama-2-2048×1095.jpg

Sükösd–Bethlen-kastély

A reneszánsz stílusú kastélyt, amely kezdetben vár volt, Sükösd György kapitány építtette a 17. században. A későbbiekben Bethlen Ferenc és családja birtokába került. A várfalak négyszögű udvart határolnak, minden sarkában egy körkörös bástya található. Műemlék épület, amely a falu főutcáján, a 137-es szám alatt található. Mi nem látogattuk meg, csak az útról néztük meg egy rövid ideig.

Sajnos a szélsőséges időjárás miatt rövidre kellett fogjuk a látogatást, viszont megjegyeztem ezt a helyet és vissza szeretnék jönni, egy megfelelőbb évszakban. Sokat lehet itt barangolni, mindent megnézni fentről, lentről, közelről és távolról. Sokáig nézegetni és csodálni ezeket a különlegességeket. Látogass el te is ide és fedezd fel ezeket az igazán érdekes látványosságokat.

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Als%C3%B3r%C3%A1kos_(Brass%C3%B3_megye)

Még szintén kedvelheted...