csokkentsuk a dolgokhoz valo ragaszkodasunkat borito
Minimalizmus

Miért és hogyan csökkentsük a dolgokhoz való ragaszkodásunkat

A dolgokhoz való ragaszkodásunkat sok esetben nem ismerjük fel vagy nem tudjuk megmagyarázni miért létezik. Érthetetlen módon kötődünk olyan tárgyakhoz, amelyeket nem is használunk, sőt csak útban vannak. Miért érdemes ez a kényszeres kapcsolódást átgondolni, csökkenteni és hogyan lehet kivitelezni, a továbbiakban megtudhatod.

Miért csökkentsük a dolgokhoz való ragaszkodásunkat

Minimalista megközelítés

A minimalisták, vagy a minimalizmust kedvelő személyek próbálnak megszabadulni az egészségtelen ragaszkodásoktól, kötődésektől. Ezzel egy időben a fontos dolgokra kell átirányítani a figyelmet. A minimalista felfogás szerint valahol a nagy fogyasztói lét és a teljes elszakadás szélsőségei között kell elhelyezkedni

Mobilitási megközelítés

Természetesen nem kell sokat részleteznem, hogy kevés tárggyal egyszerűbb a költözés és a pakolás utazásokkor. Teljes logisztika, amikor több időre hagyod el az otthonodat, sokkal zökkenőmentesebb.

Hitbeli megközelítés

A Bibliában is olvashatjuk több helyen is, hogy a fizikai dolgok, a tárgyak amelyekhez ragaszkodunk és a gazdagság, jólét valójában nem lényegesek. Az a fontos ami a lelkünkbe, a szívünkbe van. Ha ilyen megvilágításba nézzük a dolgainkat, máris rájövünk, hogy tényleg sok mindent fölöslegesen tartunk, gyűjtünk.

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják… Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

MÁTÉ 6:19, 21

+ Jobban tudjuk értékelni a dolgainkat

Kevesebb dologra jobban tudunk figyelni, ki tudjuk használni, vigyázni tudunk rájuk.

+ Takarítás és rendszerezés

Kevés dolgot sokkal könnyebb rendszerezni, rendben tartani és takarítás is jóval egyszerűbb feladat.

Ezek mellett még számos előnye lehet annak, ha dolgokhoz való ragaszkodásunkat csökkentsük. A minimalizmus témakörben sokszor említettem ennek az életmódnak a pozitív hatásait. Minimalisták: A kevesebb most több dokumentumfilmből itt találsz érdekes gondolatokat, amelyek még jobban megvilágítják a minimalizmus előnyeit.

Nem az állítom, hogy most semmire sincs szükségünk, hanem azt, hogy a dolgokhoz való ragaszkodásunk több esetben megalapozatlan és hátráltat minket. Ha már számunkra valamilyen zavart okoz ez a túlzott ragaszkodás, akkor érdemes egy problémaként kezelni és megoldani ezt.

Hogyan csökkentsük a dolgokhoz való ragaszkodásunkat

A megoldás nem a materialista dolgokról való teljes lemondás, hanem az igazán fontos dolgainkra való fókuszálás.  

A dolgainkat egyediként kell kezelnünk és figyelnünk kell rájuk, de nem szabad felhalmozni őket vagy birtokolni ezeket.  

Állapítsd meg miért van szükséged rájuk

Gondoljunk úgy dolgainkra, mint valamilyen szükségletet kielégítő eszközre. Gondoljuk át az adott tárgy alapvető célját. Mint például a saját autó segít eljutni A-ból B-be. Ezt a szükségletet más dolgok is ki tudják elégíteni.

Valójában a dolgainkra azért van szükségünk, hogy egy alapvető célt elérjünk. Ezért nem szükséges minden egyes tárgyhoz ragaszkodnunk. Egyszerű példa a kölcsönzés. Azokat a tárgyakat, amelyeket nem használunk gyakran, nem vásároljuk meg, nem kötődünk hozzájuk. A tulajdonunkba lévő tárgyak esetében is ugyanez a felfogás kell érvényesüljön.   

Válaszolj ezekre a kérdésekre:

Észrevehetően más lenne az életem az adott dolgok nélkül?

Van lehetőség más módon teljesíteni az adott dolog alapvető célját?  

Készíts egy listát a kedvenc dolgaidról

Melyik a legkedvencebb 10 tárgyad. Ha összegyűjtöd és fontossági sorrendbe rendezed őket, azzal sokat megtudhatsz arról, hogyan gondolkozol, miért pont ezek kerültek a listára. Ebből tudsz kiindulni és megismerni a dolgaidhoz való kötődésed mechanizmusát. 

Gondolkozz úgy, hogy minden helyettesíthető

Bizonyára te is megtapasztaltad, hogy egy utazás során valamit otthon felejtettél és meg kellett vásárold. Ez a pótolhatóság érvényes szinte minden dologra. 

Ugyanakkor a dolgaink egy idő után elromolnak, elavulnak, használhatatlanok lesznek, számos más hatékonyabb változatuk kerül piacra. Ha már meglévő dolgot hátráltat a célod elérésében érdemes váltani.  

Ne hozz be új dolgokat

Ahogy a szelektálási folyamatnak is az első, akár a nulladik lépése, az, hogy nem hozunk be új dolgokat az otthonunkba, úgy a dolgokhoz való ragaszkodásunkat a legjobban ezzel a megelőző lépéssel tudjuk leginkább csökkenteni

Kezd a folyamatot az egyszerű dolgokkal

Kezd azokkal a dolgokkal, amelyekről egyszerűen le tudsz mondani. Érdemes a folyamatot olyan tárgyakkal kezdeni, amelyekhez amúgy sem ragaszkodsz nagyon. Így megismered a folyamatot és van sikerélményed. Például ruhatár vagy a konyhai eszközök egyszerűen kezelhetők.

A gyakorlásnak köszönhetően automatikus fog jönni a ragaszkodás elengedése.  

Próbáld ki ceremóniákkal csökkenteni a ragaszkodásodat

Mondd ki hangosan, milyen dolgokhoz nem ragaszkodsz. Gyűljetek össze családba, baráti társaságba és osszátok meg egymással mihez nem akartok már ragaszkodni. Égessétek el, tépjétek darabokra, ha van rá lehetőség, vagy szimbolikusan semmisítsétek meg az adott dolgot, úgy hogy lerajzoljátok egy lapra, kinyomtatjátok. Furának tűnhet ez az eljárás, viszont a hangosan, mások előtt kimondott dolgok és a szimbolikus megsemmisítés valóban hatásos.  

Válaszd el az érzelmeidet a tárgyaktól 

Lehet, hogy egy bizonyos tárgy kisegített, amikor bajba voltál, vagy nagyon szereted egy régi ruhádat. Fel kell ismernünk, hogy melyek azok a dolgok, amelyekhez érzelmi szinten kötődünk. Ha ismered ezeket következő lépésben át kell gondolni, hogy érdemes csak azért tartani fizikailag, mert valami eszünkbe jut róla. A szentimentális tárgyak kezeléséről külön fogok írni a következő minimalizmushoz köthető bejegyzésemben. 

Nem a dolgok határoznak meg minket, nem a dolgaink tesznek azzá amik vagyunk. Dolgaink segítenek célunk elérésében, szükségeleteink kielégítésében, de ennél többre nem érdemes fejünkbe pozicionálni őket. Ismerjük fel a dolgokhoz való ragaszkodásunkat és kezeljük helyesen őket.

Forrás:

https://www.rethinkingthedream.com/1136/eliminate-your-attachment-to-stuff/
https://youtu.be/dMF92hrvbkg

Még szintén kedvelheted...