havasnagyfalu marisel rejtett kilatoja tacla gavrii boritokep
Természetjárás

Havasnagyfalu (Mărișel) rejtett kilátóján jártunk – Ţâcla Gavrii

Havasnagyfalu rejtett és nem annyira ismert, de annál is csodásabb kilátóján jártunk.  „Țâcla Gavrii” nevű sziklás részről gyönyörű kilátás tárul elénk. Hogyan jutottunk ide és milyen volt itt, megtudhatod ebben a bejegyzésben.

Havasnagyfalu (Mărișel)

A Gyalui havasokban, Kalotaszeg déli részén található, Kolozsvártól 48 kilométerre.

Havasnagyfaluban mi már voltunk, de akkor erről a kilátóról még nem tudtunk. Újra a közösségi médiának köszönhetően figyeltem fel erre a helyre.

Megközelítés

Havasnagyfalu főútjáról el kell térni a Reketó (Măguri-Răcătău) felé vezető útra. Ezen az úton kell haladni 2 kilométert és az út mentén majd látni lehet egy kialakított parkolót, egy nagyobb fehér ház előtt. A  „Țâcla Gavrii” nevű célpontot kell beírni navigációs alkalmazásba, gps-ben.

A parkolótól pár perc gyaloglásra van a kilátó. Egy kiskapun kell bemenni a virágos rétre és végigsétálni rajta az erdő irányába. Az erdőt a réttől újra egy kiskapu választja el. Innen az ösvényen kell haladni az erdőben és rövid táv megtétele után már látszani fog a sziklás rész, ahova le kell ereszkedni. 

Ezen a gyönyörű virágos réten kellett áthaladjunk:

Az erdőben az ösvényen előttem egy kicsi kígyó kúszott át. Hagytam neki helyet és gyorsan átvágott az ösvényen be a bozótosba. Ezután már én is óvatosabb voltam és hangosan lépkedtem, hogy ne érjen más meglepetés. 

A kilátóról csodálatos látvány fogadott. Az a sok zöld erdő, amelyet helyenként felváltott a még zöldebb legelő és a távolban lévő házak, a lenti út és a falu mind nagyszerű látványt nyújtott.

Sokat nem időztünk közvetlen a sziklás részen, mivel nagyon erősen tűzött a nap. Itt is volt egy meglepetésben részünk. A sziklán állva egy óriás kemény hátú rovar támadt meg minket és pont rajtunk pihent meg.

A korlát mellett az árnyékban megálltunk és hallgattuk a csendet. A madarak csiripelésén és a távolban tehenek kolompjain kívül semmit sem lehetett hallani.

Mint minden más helyen itt is fokozottan vigyázni kell a természetre. Ne hagyjunk nyomot magunk után, ne rongáljunk és a kapukat, korlátokat rendeltetésének megfelelően használjuk.

Ezt a helyet érdemes meglátogatni, mindenkinek kicsiktől – nagyokig. A kilátóig egy kellemes és nem megerőltető sétát kell megtenni.
Olyan érzésem volt, mintha egy magas hegyet másztunk volna meg, csak épp felülről közelítettük meg és nem igényelt erőfeszítést az idejövet.

Még szintén kedvelheted...