szemugyre vettuk kokoz hegyeit lentrol
Természetjárás

Szemügyre vettük Kőköz hegyeit lentről

Kőköz (Cheile Vălișoarei) hegyeit néztük meg, de csak lentről, a torockói sétánk után. Íme egy rövid képes, videós bejegyzés erről a kevésbé ismert, de annál is különlegesebb helyről.

Kőköz (Cheile Vălișoarei)

3 kilométeres hosszúságú sziklaszoros Fehér megyében található, Torockó és Nagyenyed között. Torockótól csupán 10 kilométerre van Kőköz, másnéven Enyedi-szoros. A megyei út pontosan átszeli a hegyeket és két részre osztja. Az út mentén folyik az Enyed pataka, amit közelebbről is megnéztünk. Geológiai és botanikai értékeinek köszönhetően védett terület.

A kőközi szoros mellett található a Csitálye nevű sima felületű sziklafal, amely közvetlenül az út mentén van. Ez a sziklafalnak 773 méter magas. A sziklafalak között számos barlang is található. Ezekbe a barlangokba rejtőztek a nagyenyediek az osztrákok elől 1704-ben. Legalábbis ezt olvastam.

Ezen a rövid kis megállónkon sétáltunk az Enyed patak mentén és kerestünk egy jó helyet, hogy a túloldalra jussunk. Ez nem sikerült, mivel elég nagy hozama volt a pataknak és hideg is volt a víz, nem lett volna kellemes beleesni. Ennek ellenére meg tudtuk csodálni a helyet. Ez a tiszta vízű patakocska csobogó hangja és a róla visszatükröződő napsugarak elképesztő hangulatot adtak. Íme egy rövid videó, hogy te is átélhesd ezt.

Valahogy így szemléltem én a hegyeket és gondolatban már a csúcson voltam. Biztosan szép lehet olyan magasból látni a környéket, a híres Székelykövet és a kevésbé híres Ordaskővet.

Itt is vannak turista útvonalak, amelyeken jól lehet egyet túrázni. Ez a rövid látogatásunk igazából egy terepszemlénk volt. Megjegyeztem jól magamnak ezt a helyet és szeretnék visszajönni ide fentről is megnézni a vidéket.

Ha te jártál itt oszd meg velem az élményeidet, mire kell számítani az úton, hogyan kell felkészülni az itteni terepre.  

Köszönöm, hogy velünk tartottál! Találkozunk a következő természetjárásunkon, ami hamarosan következik. Ha nem láttad előző beszámolóimat a következő gombokra kattintva elérheted őket:

Még szintén kedvelheted...